Rendszerválság: közeledik az igazság órája.
2010. november 8-án egy rendkívüli fontosságú gazdasági esemény
történt, amelyre azonban alig vesztegetett szót a nemzetközi média.
Pedig ezen a napon csődvédelmet kért (vagyis gyakorlatilag
fizetésképtelenné vált) az AMBAC Financial amerikai hitelbiztosító, egy
minden valószínűség szerint példátlan gazdasági katasztrófa
előjeleként. A cég ugyanis az USA második legnagyobb ilyen típusú
vállalkozásaként a biztosítási logikára alapozott hitelkötvényesítési
folyamat egyik verőerének számított, pénzügyi kötvényekké alakítva át
az adósságokat - mindezt egy globális pilótajáték keretében!
Az AMBAC-hoz hasonló hitelbiztosítók - legalábbis elvileg - fizetési
garanciát vállalnak az efféle kötvények értékállóságára. Tehát az egész
pénzrendszerünk a szemünk láttára rogyadozik, és olyan kolosszális
összegek forognak kockán, hogy egyetlen állam sem lesz képes benyelni
ezeket a veszteségeket, amelyekért valamelyik szupranacionális
intézménynek (Valutaalap, Európai Központi Bank) kell majd helytállni.
A tétek érzékeltetésére, az AMBAC mintegy 700 milliárd dollár értékben
garantálta ezeket a hiteleszközöket (CDS - Credit Default Swap),
miközben a jelenlegi válság kirobbantójának tartott Lehman
Brothers-csődben „csak” 400 milliárd úszott el 2008. szeptember 15-én.
Tudni kell, hogy az ún. származékos termékek lényegében
kötvénykockázati „swap”-ek, eladási opció formájában kötött
biztosítások arra az esetre, ha a kötvény kibocsátója nem fizet vagy
késedelembe esik, az eladási opciót tehát az első „default”, vagyis a
törlesztés elmaradása aktiválja. Például az amerikai hitelszármazékok
több mint 97 százaléka ilyen CDS, és az USA-ban a származékos termékek
összege megközelíti a 223.400 milliárd dollárt, vagyis a globális GDP
3,7-szeresét! Hogy még rázósabb legyen a dolog, a CDS-eket a pénzpiacon
forgatják, és a vállalati mérlegen kívül tartják számon, vagyis nem
jelennek meg a cégek könyvelésében. Mérlegükön kívül helyezve őket, a
pénzügyi szervezetek mentesülnek e biztosítási szerződéseket garantáló
tartalékok képzésétől, és éppen ebből adódik az egész piramis-szisztéma
törékenysége. Ha ugyanis a láncolat egyik szereplője „bedől”, akkor ez
a dolog természeténél fogva láncreakciót indíthat el. Ráadásul a CDS-ek
többségét ingatlan jelzáloghitelhez társították, márpedig az USA-ban
jelenleg csaknem 13 ezer ingatlanfoglalást foganatosítanak naponta,
drámai bizonyítékot szolgáltatva az amerikai ingatlanszektor eddig soha
nem tapasztalt összeomlására.
Mindezzel a stressz-tesztek nem számoltak, mert ezek a termékek - ahogy
már említettük - mérlegen kívüliek és minden képzeletet felülmúló
pénzösszegeket implikálnak. Egyébként a szakemberek maguk is igyekeznek
megnehezíteni a CDS-ek megértését, noha ezek a pénzügyi termékekké és
végeredményben pénzzé varázsolt adósságok valójában bűvészmutatványok.
Megjelenésükkel csattanós választ kapott a közgazdászok vitája a pénz
meghatározásáról: ebben az optikában a pénz ténylegesen csak egy
információ, és a munka/tőke kapcsolatot csócsáló régi elméletek mára
teljesen érvényüket veszítették.
A válság tényleges főszereplői az olyan „tévedhetetlen pedagógusok”,
mint Alan Greenspan, az amerikai jegybank (Fed) volt elnöke, aki egy
őszinte pillanatában kertelés nélkül bevallotta, hogy „ha valaki bármit
is megértett abból, amit mondtam, akkor rosszul fejeztem ki magam” (Le
Monde, 1998. július 9.). A jelenlegi pénzügyi válság szívében tehát a
származékos termékek mint metasztázisok állnak, amelyek globális
összege egyébként folyamatosan csökken, a 2008 eleji 690 ezer milliárd
dollárról 2009 végére 444 ezer milliárd dollárra.
Ezzel ellentétes tendenciaként azonban - mintegy ismét csak a „fejétől
bűzlik a hal” axióma érvényét erősítve - az Egyesült Államok
származékos termékállománya 2008 közepén 182.100 milliárd dollár volt,
2010 elején 200.000 milliárd, jelenleg pedig már 223.400 milliárd,
vagyis 3,7-szer annyi, mint a Föld teljes GDP-je. Ennek csaknem 95
százalékát négy bankmasztodon (JP Morgan Chase, Bank of America,
Citibank és Goldman Sachs) birtokolja, a JP Morgan egyedül 75.250
milliárdot, a globális GDP 1,2-szeresét. Az USA-ban tehát félévente
átlagosan 20 ezer milliárd dollárral növekszik a származékos (és
jórészt toxikus) termékek állománya, mindez négy gazdasági szereplő
kezében koncentrálódva szemléletesen illusztrálja a fináncoligarchia
eszeveszett ámokfutását.
Ennek a pénzügyi pocsékolásnak egyre súlyosabbak lesznek a
következményei, és a legrosszabb még hátra van. Egyébként az ENSZ
illetékes szerve szerint a globális GDP 2009-ben 2,2 százalékkal
csökkent, aminek eredményeként 64 millióval nőtt a szegénységi küszöb
alatt vegetálók száma. Minden esély megvan rá, hogy a nyugdíjak és a
társadalombiztosítás is előbb-utóbb belevész e financiális fekete
lyukba. A jelenlegi rendszerválság csupán a kapitalizmus veleszületett
szerkezeti hibáját teszi immáron teljesen nyilvánvalóvá: a tőke kevesek
kezében történő koncentrációját (Pareto törvénye).
Ez a rendszer, amelyet a hitelalapú féktelen fogyasztást generáló
munka, illetve a spekulációs és kamatjövedelmek néhányak általi
kisajátítása működtet, kénytelen állandóan szélesíteni a hitelalapot.
Amikor aztán elkezd olyanoknak is kölcsönözni, akik nem tudják
visszafizetni a hitelt, a rendszer összeomlik. A pénzügyi veszteségek
elviselhetetlenné válnak, és a pokolbéli feneketlen hordót töltögető
Danaidák mintájára végül csődbe fogják vinni az államokat, mert a Föld
összes pénzintézete összekapcsolódik egymással, és ha egyszer beindul a
híres dominó-effektus, nem lehet majd megállítani
A helyzetet tarthatatlanságát legjobban illusztráló ír adósság a
Nemzetközi Valutaalap szerint 2007-től 2011-ig 28-ról 93 százalékra
növekszik, Spanyolországé ugyanebben az időszakban 42-ről 74
százalékra. Egyébként az Írország megsegítésére elköltött 90 milliárd
euró semmiség lesz a Spanyolországnak előirányzott 500 milliárdhoz
képest. Amint azt a német Die Welt nemrég megszellőztette, a jövőbeli
Európai Valutaalap első etapjának szánt Európai Pénzügyi Stabilitási
Alap 750 milliárd eurós apanázsát minden bizonnyal a duplájára kell
majd emelni Spanyolország megmentéséhez.
Eközben a rendszer valóságos „gennygócának” számító USA-ban maximális
fordulatszámon üzemeltetik a bankóprést, 110 milliárd dollárt termelve
havonta (!). Ez a horribilis összeg azonban nem a gazdaságot táplálja,
hanem szinte nyomban eltűnik a spekuláns fináncoligarchia (a modern
Danaidák) feneketlen hordójában. A probléma ugyanis globális, és
mindenképpen megoldást igényel, éspedig szupranacionális megoldást a
Világbankon, a Nemzetközi Valutaalapon (IMF), az Európai Központi
Bankon (ECB) keresztül, amelyek ennek az adósság/fogyasztás alapú
gazdasági rendszernek a végső hitelezői.
Előbb-utóbb helyettesíteni kell a dollárt egy másik globális
fizetőeszközzel. Ezt a szerepet az SDR (Special Drawing Rights)
hivatott betölteni, amely jelenleg a dollárt, az eurót, a jent és a
font sterlinget foglalja magába. A G20-ak tehát az államok csődje miatt
kénytelenek átrajzolni a globális monetáris rendszert, és meg kell
változtatniuk ennek az új „szupervalutának” a működését is - magának a
rendszernek a túlélése érdekében. A reform első lépésében más valutákat
is bevonnak az SDR-be, hogy azután egy stratégiai nyersanyagokat
(köztük aranyat) tartalmazó kosárhoz rögzítsék azt, egyedüli
megoldásként a dollár folyamatos esésével szemben. Így az SDR
konvertibilissé válna a nemzeti valutákkal, és ellenállna az
inflációnak. Tavaly szeptemberben az IMF hússzorosára emelte az
SDR-alapú tőkéjét, 21,4 milliárdról 204 milliárdra (kb. 300 milliárd
dollár), ez év november 5-én pedig megduplázta ezt, bizonyára nem
utoljára, mert a hitelválság megoldásához - a jelenlegi
piramis-rendszer logikája szerint - mindig újabb és újabb hitelek
kellenek.
Az Egyesült Államok hanyatlása azonban súlyos veszélyeket tartogat,
annál is inkább, mert a világ vezető gazdasága jó ideje tipikus
hadigazdaságként működik. Az ipari termelés külföldre telepítése
(delokalizálása) következtében az iparban foglalkoztatottak aránya az
amerikai aktív népességben az 1974-es 32,6 százalékról mostanra 18
százalékra csökkent, és a 14.600 milliárd dolláros amerikai GDP-ben az
ipar már csak alig 3000 milliárd dollárral képviselteti magát, amelynek
nagy része - a hanyatló birodalmak szokásos végső stációját tükrözve -
a hadiipartól függ.
Barack Obama a jövő évre 768 milliárd dolláros katonai költségvetést
terjesztett elő, és ez a tavalyi 512 milliárdhoz képest csaknem ötven
százalékos növekedést jelent! Jelenleg a világon eladott fegyverzet 30
százalékát az USA állítja elő, mintegy 75 milliárd dollár értékben,
amely összeget hozzá kell adni a 768 milliárdhoz. Így jól látható, hogy
az amerikai ipari álláshelyek tekintélyes része közvetlenül a
fegyvergyártástól függ, immáron az amerikai ipari termelés 30
százalékát biztosítva, egyetlen szektorként, amely nem ismeri a
válságot, a „világ maradékát” viszont annál nagyobb káosszal fenyegetve.
A koreai eseményeket, az Iránnal és Venezuelával szembeni
kardcsörtetést, Kína és Oroszország óvatos „kóstolgatását” valójában az
Egyesült Államok egyre reménytelenebb gazdasági helyzetének a
függvényében kell értelmezni és elemezni. Ez a mostani krach azonban
túllép a gazdaság szféráján, és jóval több annál: valódi civilizációs
válság, amely a nyugati világ „demokratikus” működését teszi
kérdésessé. A Nyugat összeomlik, és mint mindig, amikor egy birodalom
összeomlik, nemigen zavartatja magát a protokolltól agóniájának
meghosszabbításához.
Teljesen nyilvánvaló, hogy a NATO a nyugati oligarchiák katonai
ligájává vált, Izraellel mint előretolt helyőrséggel, amely azonban nem
a „civilizáció” előretolt bástyája - mint azt a szalonképességük
elnyerése érdekében nemrég Izraelbe zarándokolt európai populista
demagógok (Wilders, Strache, Dewinters és társaik) szánalmas
önigazolásként állították -, hanem egy pszeudo-civilizációé, vagyis a
liberális parlamenti demokráciáé, amelynek mintapéldánya az Egyesült
Államok, többé-kevésbé stréber imitátorai pedig az Európai Unióba
tömörült 27 vazallusa. A Nyugat pedig a hanyatlásának mértékében válik
egyre agresszívabbá nemcsak a geostratégiai helyzetét veszélyeztető
külső kihívásokkal, hanem a saját népessége körében jelentkező
esetleges alternatív törekvésekkel szemben is.
Lengyelország például nemrég megválasztotta az első néger képviselőjét,
ezzel is illusztrálva, hogy javában folyik a kommunista hűtőszekrényből
kikerült kelet-európai országok „politikailag korrekt” felzárkóztatása
az irányadó nyugati trendhez. Tulajdonképpen már nem diktatúráról van
szó (szájkosár), és nem is totalitarizmusról (agymosás), hanem e
kettőnek a bevándorlással való ötvözéséről, aminek a tervek szerint az
európai népek heterogén és meszticizált biomasszává történő genetikai
mutációját kellene eredményeznie. Ennél rettenetesebb leigázó eszközt
még sohasem találtak ki. Legdurvább az egészben, hogy a Jó nevében
alkalmazzák, és hogy a Jó harcában Auschwitz a feltörhetetlen hetedik
pecsét a halál dialektikáján, amely Európa népeit fenyegeti, a
történelem legalamuszibb, legperverzebb és legpusztítóbb
felforgatásának áldozataiként.
Magától értetődik, hogy a birodalom szíve, az USA, vagy inkább az USA
szívébe beágyazódott lobbik mindent elkövetnek az európai államok
„libanonizálása” érdekében (divide et impera). Ehhez szükségük van egy
állandóan fenyegető külső ellenségre (most az iszlám), hogy igazolják a
nyomasztó nukleáris „védőernyőt”, amelyet föléjük tartanak, és ez az
ellenség-szükséglet egyúttal igazolja az alávetett európai társadalmak
számára az USA által - kötelező példaként - ajánlott rendszert is. Azt
a rendszert, amely a fehér népek katasztrofális demográfiai
hanyatlásának pillanatában éppen a hanyatlást okozó vírusokat
védelmezi: az „emberi jogokat”, a judeocentrizmust, a bevándorlást, a
multikulturalizmust, az individualizmust…
Nietzsche megjósolta a demokrácia végét: „Európa demokratizálódása egy
olyan embertípus létrehozását fogja eredményezni, amelyet a világ
legkifinomultabb módján készítettek elő a rabszolgaságra, de
elszigetelt és rendkívüli esetekben az erős ember típusa csak még
erősebbé, még sikeresebbé, még gazdagabbá fog válni, mint valaha volt,
tevékenységei, képességei és álarcai csodálatos változatosságának
köszönhetően” (Túl jón és rosszon). Európán már csak ez utóbbi
embertípus segíthet. Ha még egyáltalán lehet rajta segíteni…
Lica
, már meg is válaszoltad a fel nem tett kérdésem
Kommentáld!