Csak az a vég, csak azt tudnám feledni.

"A luganói tanulmány" nem más, mint a liberális, globális gazdaságszakszerű, statisztikai adatokra támaszkodó hideg kritikája.Annak a gazdasági ideológiának a leleplezése, amely saját bukását csak mások"kiiktatásával" képes elkerülni. Ehhez van szükség a "grandiózusnépességcsökkentő tervre", amelyet a szakértői csoport végül a "titkosmegbízók" asztalára letesz.A tervet a "titkos megbízói kör" csupán a kiválasztott államfőkkel,titkosszolgálati vezetőkkel, vállalati- és pénzvilág-irányítókkal beszélimeg.
A "szűk szakértői csoport" pedig ígéretet tesz arra, hogy elemzéseit ésjavaslatait titokban tartja, és ha azokból mégis valami nyilvánosságrakerülne, akkor letagadja.A titokban tartandó ill. letagadandó javaslat pedig éppen az a "grandiózusnépességcsökkentő terv",amely sokak számára a véget jelenti.De kezdjük az elején.

Nézzük, hogyan is vélekedik a világról, és a liberális gazdaságpolitikákuralmának további biztosításáról a szakertői kör.
1. A leselkedő veszélyekAz ökológiai katasztrófák lehetőségeA liberális nézetrendszer és a globalizáció végső győzelmét gátolhatja magaa természet.
Ez a gazdasági rendszer ugyanis gyorsuló és növekvő mértékben terheli a természetet: írtja az erdőket,intenzíven aknázza ki az erőforrásokat, szennyezi a levegőt és a vizeket, ésrengeteg hulladékot termel.
A természet túlzott terhelése miatti problémák már ma is egymás utánjelentkeznek: áradások, szárazságok, szélviharok lépnek fel, és az istagadhatatlan, hogy elindult a globális felmelegedés.
Az ökológiai katasztrófák politikai instabilitáshoz, helyi háborúkhozvezethetnek, hiszen csökken a megművelhető terület, a termés áldozatul esika természeti katasztrófáknak, és ez az embereket új élőhelyek keresésérekényszerítheti.
A helyzet a globalizáció szerencsefiai számára is egyre ellentmondásosabbáválik, hiszen az óriáscégeknek és a gazdagoknak is hosszútávon kell együttélniük azokkal, a természeti környezet romlásából fakadó következményekkel,amelyeket éppen az ő meggazdagodásukhoz vezető liberális gazdaságpolitikákés a globalizáció okoztak.
Mivel a globalizáció a nemzeti érdekek ellen lép fel, a kormányok semtehetnek semmit a destruktív gazdasági gyakorlatok ellen.
Nem lesz tehát senki, aki a folyamatot megállítsa.Veszedelmes növekedés.Nyilván furcsának tűnik a jelző: hogyan lehet "veszélyes" a liberálisgazdasági felfogás egyik alappillére, az állandó növekedés?Hiszen naponta halljuk, hogy a növekedés az a motor, amelyik a gazdaság ésaz emberek ügyét egyaránt előreviszi. A helyzet azonban ennél bonyolultabb.
A "több" és a "nagyobb" ugyanis nem feltétlenül "jobb".Más a gazdasági növekedés, és megint más az emberek életszínvonala.Nézzünk egy példát!1995-ben az autólopások miatt az USÁ-ban az emberek 675 millió dollár értékűelektronikusbiztonsági rendszer beépítésére kényszerültek.2000-re ez az érték elérte az 1.3 milliárd dollárt.
A liberális nézetek szellemében örömmel nyugtázhatnánk, hogy ez az iparágóriási növekedést produkált.De tényleg jobb lett-e ettől az emberek életszínvonala és életminősége?
Semmiképpen sem. Ennek ellenére a növekedés mérésére használt GDP - a bruttó hazai termék -növekedett.

De növekedésként számolják el a börtönépítést, a vízszennyezés miattszükségessé váló víztisztítást és a romló halálozási ráta miattmegnövekedett koporsó és temetkezési igények kielégítését is.
A GDP növelés egyik legjobb módja egyébként a háborúviselés.Ha a növekedés valamennyi költségét számbavennénk, akkor világossá válhatnaszámunkra, hogy a gazdasági növekedés és a természeti környezet romlásaközött szoros kapcsolat van.
Ezért is nevezhetjük ezt, a GDP-vel mért növekedést veszélyesnek.A társadalmi problémák is egyre nagyobbak.A rendszer jobb működéséhez szükséges lenne a jövedelmek egyenletesebbelosztása.A szegényebb rétegek vásárlásai ugyanis növelik a termékek irántikeresletet.
A gazdagok már csak luxuscikkeket vásárolnak, vagy ingatlanokba,értékpapírokba fektetik pénzüket.
Ezért nem teremtenek elegendő keresletet.
Így a cégek eladásai csökkenhetnek, ami visszaeséshez, a növekedésmegtorpanásához vezethet.
A tények viszont azt mutatják, hogy a globalizáció éppen a jövedelmekpolarizálódásához vezet:egyre több jut a felső rétegeknek és egyre kevesebb mindenki másnak.
Ez pedig nemcsak a növekedést gátolhatja, de sztrájkokhoz, lázadásokhoz isvezethet.További gond, hogy a tudás és az információ megszerzése drága, ezért sokannem juthatnak hozzá.A cégek viszont egyre inkább a felkészült embereket keresik. A csak "izommal" rendelkezők iránt csökken a kereslet.
Előbb-utóbb rájuk egyáltalán nem lesz a cégeknek szüksége.
Részben ez okozza a magas munkanélküliséget több országban már ma is. A várható társadalmi problémák miatt viszont a gazdagok egyre inkábbvédekezésre kényszerülnek: fegyvert tartanak, őrzött lakóparkokba költöznek, őrző-védő szolgálatokat foglalkoztatnak,a cégek pedig védelmi pénzeket fizetnek.
Az országok is polarizálódnak. Ez azt jelenti, hogy a szegény országoknak egyre kisebb a reményük arra,hogy felzárkózzanak,ami tömeges kivándorlásokat indíthat el a gazdag országok felé. A bevándorlók pedig destabilizálhatják a gazdagabb országok belső rendjét.Gengszterkapitalizmusterjed a világban a fegyverkereskedelem, a kábítószerkereskedők is egyrenagyobb területre terjesztik ki tevékenységüket, és a pénzmosásnak, a gengszterbandák, maffiózók tevékenységének, az embercsempészetnek és a korrupciónak sem tudnak már a kormányok megálljtparancsolni. Ennek egyik oka az, hogy a maffia-bandák beépülnek a kormányokba is. Ez a tendencia nagyon komoly veszélyeket rejt magában, mivel kialakulhat egypárhuzamos gengsztergazdaság, ami szétzilálja a piacgazdaságokat, és anarchiát okoz.

Pénzügyi krízisek
Az elmúlt néhány évben veszélyes pénzügyi válságok rázták meg Dél-Amerikát,Ázsiát és Oroszországot.Ezeknek a válságoknak a terjedése, sőt felerősödése várható. Ez pedig szintén veszélybe sodorhatja a liberális piacgazdaságokat, hiszenelviselhetetlen veszteségeket okoz emberek tömegeinek.
Már az eddigiek alapján is látható, hogy a liberális piacgazdaság és aglobalizáció sikeres fennmaradását sokféle veszély is fenyegeti.Természetesen működnek már ma is olyan ellenőrző mechanizmusok, amelyekezeket a veszélyeket próbálják elhárítani.
A veszélyelhárító mechanizmusokMár ma is léteznek a globális rendszert védő intézmények, mint például aVilágbank,az IMF, az ENSZ, a WTO és a globális vállalatok. A tapasztalat azonban azt mutatja, hogy ezek nem alkalmasak a liberálisvilágrend fenntartására.
Nézzük, miért!
A Világbank és az IMF (Nemzetközi Valutaalap)A két intézmény - amelyeket "Bretton Woods"-i szervezeteknek is hívnak,1944-ben jött létre. Korunkban rendkívül értékes tevékenységet folytatnak azzal, hogy szigorúanellenőrzik és befolyásoljáka fejlődő országokban, a volt Szovjetunió utódállamaiban, továbbá a Kelet-Középeurópai országokban követett gazdaságpolitikát. Sőt 1997-ben sikeresen terjesztették ki hatásukat az eddig pénzügyilegfüggetlen Dél-kelet-ázsiai országokra,mint pl. Thaiföldre, Koreára és Indonéziára is. Ugyanis az eladósodott országoknak nincs más választásuk, mint elfogadni és bevezetni a Világbank és az IMF által kitervelt "struktúra-átalakító programokat", liberalizálni és privatizálni gazdaságukat, megszüntetni az állami ellenőrzést a nemzeti valuták felett, és tovább fizetni az adósságot. Ezek természetesen jelentős eredmények, és csak köszönet illetheti a kétintézményt, azért, amit a liberális gazdaságpolitika és a globalizációteljes győzelméért tesz.
A két intézmény szintén nélkülözhetetlen a pénzügyi válságok idején, hiszen az ő segítségükkel jutnak hozzá a külföldi spekulánsok - természetesen a helyi lakosság kárára - anagy kockázattal befektetett pénzükhöz.
Ezt ráadásul olyan ügyesen oldja meg a két intézmény, hogy a bajba kerültországok lakosságának eszébe sem juthat, hogy adóforintjaik a külföldi spekulánsok zsebébe vándorolnak.

Ez a két intézmény továbbra is igen hasznos lehet.

Az IMF esetén bizton lehet számítani arra, hogy nem ereszti ki szorításábólaz adós országokat,rájuk erőltetve a különböző megszorítási programokat és a pénzügyi ortodoxiát. Ezek az intézmények sem lesznek azonban képesek arra, hogy a továbbra isvárható válságokat mindig sikeresen elhárítsák. Emlékezzünk csak arra, hogy a két intézmény sok ezer jól képzett és különlegesen jól fizetett közgazdásza sem volt képes arra, hogy az 1994. évi mexikói pénzügyi válságot előre jelezze. Ugyancsak sikertelenül értékelték és kezelték később az orosz és az ázsiai kríziseket. Mindezek ellenére természetesen nem gondolunk arra, hogy ezt a két intézményt be kellene zárni. Hiszen kiváló szolgálatot teljesítenek azzal, hogy továbbra is hatékonyan erőltetik a szegény országokra a liberalizációt, a privatizációt és a"struktúra-átalakító programokat", vagyis azokat a gazdaságpolitikai lépéseket, amelyeket a fejlett világ vezetői elvárnak, de egyénileg nem kényszeríthetnek ki a kevésbé fejlett országokból, hiszen ezt "szuverén államok belügyeibe való beavatkozásnak" lehetne tekinteni. A látszatra pedig adni kell.Az ENSZúgy látjuk, hogy az ENSZ, jelenlegi felállásában nem alkalmas arra, hogy a globalizáció ügyét előrevigye.

Az ENSZ különböző intézményei egyébként semmi érdemi hatalommal nemrendelkeznek. Pl. az Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezet, a FAO semmilyen befolyással nincs a világ élelmiszertermelésére és elosztására, az ENSZ környezeti problémákkal foglalkozó szervezete, az UNEP semmit sem tud tenni a környezet megóvásáért, és a Kereskedelmi és Fejlesztési Szervezet, az UNCTAD nem tudja befolyásolni a világkereskedelem szabályait.

Az ENSZ leginkább azért hasznos, mert ez az egyedüli olyan nemzetközi fórum,amely a kisebb, gyengébb országoknak azt az illúziót kínálja, hogy részt vehetnek a világ ügyeinek intézésében.A Kereskedelmi Világszervezet (WTO)A WTO a globalizáció szempontjából legsikeresebb szervezet.

Azt is mondhatnánk, hogy ez az 1995-ben életre hívott szervezet az "újvilágrend" képviselője, hiszen az alapító kormányok óriási hatalommal ruházták fel. A WTO szabályai szerint ugyanis az egyes országok többé nem"akadályozhatják" a szabadkereskedelmet. Ha mégis megpróbálnák, akkor kemény szankcióknak tennék ki magukat. Nem véletlen, hogy a WTO igazgatója öntudatosan így nyilatkozhatott:"mi fogalmazzuk meg az egységes globális gazdaság alkotmányát".A WTO szabályai szerint sem a környezet, sem pedig az egészség védelme érdekében nem korlátozható a cégek tevékenysége. Éppen nagy hatalma miatt azonban a WTO növekvő ellenállásra számíthat. A gazdag országok lakossága is egyre jobban fog tiltakozni a csökkenő környezeti, egészségügyi és élelmiszeripari normák ellen. Pl. a WTO szabályok szerint az Európai Únió kénytelen lesz beengedni piacára a hormonkezelt amerikai marhahúst és a különböző génmanipulált élelmiszereket, ami nyilvánvalóan nem tetszik majd az európai lakosságnak. A szegény országok lakossága pedig azért tiltakozhat, mert a fejlett országok exportja tönkreteszi a hazai vállalatokat, és ezáltal munkanélküliséget okoz. Az eddigiekből láthatjuk, hogy a bemutatott nemzetközi szervetek jól szolgálják a liberalizáció és a globalizáció ügyét. A teljes sikerhez azonban még ennél is többre van szükség.

A globális cégek

A globális érdekek legkeményebb érvényesítői azonban kétségtelenül a globális cégek. Érthető, hiszen ezzel egyben saját profit-érdekeiket is érvényesítik.Ezek a cégek jól látják, hogy a piaci verseny nem szolgálja profit-érdekeiket. Az ugyanis jobb és olcsóbb munkavégzésre, a vevők kiszolgálására sarkallná őket. Hasznosabb ezért a megegyezés, és ezzel a monopolhelyzetek kialakítása. Ezt szolgálják a közelmúlt vállalat-összeolvadásai és a stratégiai szövetségek kötése. Van azonban egy megoldhatatlannak látszó probléma. Ugyanis az összevonások,a vállalati "karcsúsítások"miatt egyre több dolgozót bocsátanak el a cégek, ezzel egyben piacaikat is beszűkítik. A munkanélkülivé váló, elszegényedő emberek viszont alig vásárolnak. Ez pedig azt jelenti, hogy óriási kihasználatlan kapacitások halmozódnak fel, ami az 1930-as világválság-közeli állapotba sodorhatja a világot. A paradox helyzet tehát az, hogy azzal, hogy a globális cégek kegyetlenül érvényesítik érdekeiket, akár magát a globalizációt is veszélybe sodorhatják.

A pénzpiacok szabályozása

Ma a pénzpiacok már határok nélküliek. A modern információ-technikának köszönhetően óriási pénzek mozoghatnak a világban a másodperc tört része alatt. Ez egyben arra a veszélyre is rámutat, hogy mára gyakorlatilag a pénzmozgások teljesen szabályozatlanná váltak. Az államkötvények jelentős része külföldiek kezében van, akik- ha valami nem tetszik nekik - pillanatokon belül kivonhatják pénzüket az adott országból. Gondoljunk csak Soros György font elleni spekulációjára, amivel szemben még a brit központi bank is tehetetlen volt. A nemzeti pénzpiacok mára teljesen globálissá váltak, és határozottan elszakadtak a reálgazdaságtól. Például a valutapiacokon naponta megforduló összegek legalább 50-szer nagyobb értéket képviselnek, mint a megfogható termékek kereskedelmével létrejövő értékek. Ez a rendszer óriási hozamokat biztosít a spekulánsoknak, a bankoknak, a bróker-házaknak, a nyugdíjpénztáraknak, miközben maga az egész rendszerren kívül bizonytalan alapokon nyugszik. A rövidtávú egyéni érdekek hajszolása ezért könnyen vezethet újabb pénzügyi katasztrófákhoz. A szabályozás ellen azonban - éppen az óriási haszon miatt - a kulcsszereplők tiltakoznak. A szabályozás ugyanis azt jelentené, hogy jövedelmük egy részét meg kellene osztaniuk a szegényebbekkel. Ebből követketik, hogy a közeljövőben nem várható a pénzpiacok szabályozása.

Szabadság és korlátozás

A jelenlegi rendszer haszonélvezőitől nem várható el, hogy bármilyen korlátozásra szavazzanak, hiszen ez sértené saját, elsősorban profit-érdekeiket. Tehát, ellentmondásos módon, a liberális világgazdaság számára a legnagyobb veszélyt éppen "túlzott sikere" jelenti: vagyis a "liberalizált piac" csődbe juttathatja önmagát. Hiszen - amint azt már az eddigiek alapján láthatjuk - túl kevés nyertest és túl sok vesztest teremt, felesleges kapacitásokhoz és a növekvő szegénység miatt kevés fogyasztáshoz vezet, miközben súlyosan károsítja a természeti környezetet. A Keynes-i szabályozó állam megoldás lehetne a problémára. Ezt azonban el kell vetnünk, mivel ez a liberális gazdaságpolitika feladását jelentené. Itt van ezért az ideje annak, hogy saját megoldási javaslatainkat megbízóink elé terjesszük.

Dr.Csath Magdolna, egyetemi tanár